Beharangozó vitairat + friss MÉK-EU tanulmány az építészek szerepvállalási lehetőségeiről

Elöljáróban: Nem fogadható el,  hogy a tanulmány a középmagyarországi régió radikális forráscsökkenéséről kesereg, és kiemelve ezt a problémát, a MÉK fő tárgyalási stratégiájának javasolja az e források arányának növeléséért való lobbizást. Ez ugyanis – mint az előző ciklusban volt – csakis a többi hazai régióra jutó források átcsoportosításával járhat. Más irányt kellene venni, OFFENZÍV kamarai hozzáállásra, és újszerű megoldásokra lenne szükség. Lásd itt:  MÉK-EU tanulmány 

A MÉK közreadott egy általa megrendelt, EU-val kapcsolatos tanulmányt, melynek témája: A HAZAI ÉPÍTÉSZEK SZEREPVÁLLALÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI AZ EU PROGRAMOKBAN. Különösen fontos és időszerű ez, mert az építész társadalom közeljövőbeni munkaszerzési lehetőségeiről, az ehhez való felkészülésről szól. A tanulmány annyiban hasznos, hogy bennünket, “mezei” építészeket tájékoztat az EU fejlesztési programokról,  friss információkat  közvetít a témát jobban ismerő vájtszeműbb kollégák számára is. Ezen túlmenően azonban gyakorlati haszna alig van (a sokat ígérő címével ellentétben), abba a kevésbe nem is mennék bele. A probléma onnan adódik, hogy a tanulmány felülről közelítve próbál  instrukciókat adni. Látszik, hogy nem gyakorló építészek készítették. Az ismert anomáliákat meg sem fogalmazzák.

Helyeselhető persze az az alapvetés, hogy a MÉK – helyesebben az egész építész társadalom – nagyobb szerephez jusson az EU források körül. Hiszen közép- és nagytávlatban a politikai szféra szinte kizárólagosan erre alapozza az ország a jövőjét. Hiszen az építési beruházások forrásai dominánsan uniós pénzekből származtak eddig is, és ebből is származnak majd. De a tanulmány szerzői a javaslatok között a MÉK tárgyalási stratégiájával lényegében megelégszenek. Természetesen erre szükség van, de ez végletesen kevés. Kevés, mert OFFENZÍV építész kamarai hozzáállásra van szükség, mégpedig rapid módon. Az országos és helyi operatív fejlesztési tervezés ugyanis folyik, illetve végső fázisában van; a hajó MÉG nem ment el; akkor különösen nem, ha a Mérnök Kamarával összefogunk.

Néhány sarkalatos pont:

1. Ne csak a MÉK tárgyaljon –mint azt a tanulmány javasolja -, hanem az összes Területi Építész Kamara – a megyei Mérnök Kamarákkal összefogva – helyi szinten tegyen tárgyalásra kezdeményező lépéseket, a megyei, megyei jogú városi hatóságokkal, MÁR MOST (A 42 oldalon van ugyan egy utalás: „a helyi hatóságok nagyobb szerepet kapjanak…”: ez kölcsönös előnyöket sejtet )

2. Az 1. alatti felvetés azon alapszik, hogy a Területfejlesztésről és Területrendezésről szóló Törvény – illetve annak módosítása – a megyei önkormányzatok hatáskörébe helyezte –a m.j. városokkal kooperálva, rendeletalkotási joggal – a térségi területfejlesztési tervezést (a pénzelosztást nem, de ez nem is annyira fontos), amelyre az elmaradott régiók EU-s pénzelosztása alapozódik. A tanulmány erre (természetesen?) egyáltalán nem utal. Pedig lényegében erről szól (tanulmány 35. oldal) a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), amely a regionális építési beruházások alapja. Azaz: “-a megyei szintű decentralizált gazdaságfejlesztési, közszolgáltatás-fejlesztési és speciális térségi programok, – a nagyvárosi térségek integrált településfejlesztési, foglalkoztatási és életminőségjavító programjai, – a kisvárosi-térségi közösségvezérelt integrált fejlesztési programok, – a decentralizált társadalmi befogadást és foglalkoztathatóságot szolgáló programok”

3. A helyi tárgyalási pozíció eltérő lehet (kapcsolat-specifikus); van ahol megkeresték a területi kamarákat a fejlesztési koncepciók és programok véleményezése céljából, van ahol nem (nálunk az ismert okok miatt nem). Azt azonban mindenütt, mindenképpen el lehet érni minimumprogramként, hogy a területi kamarák jussanak friss és folyamatos információkhoz: hol tart a megyei és városi szintű fejlesztési tervezés /ill. a pályázatok előkészítése. Az információkat aztán teríteni lehet a tagság körében (a megyei önkormányzati honlapokon ugyan elérhetők a koncepciók, véleményezési lehetőséggel, de ez kevés).

4. Ha az építészek lépni akarnak előre, az építész/településtervező/területrendezési tervező szakmának bizonyos forráspályázatok előkészítésébe (kamarai szinten) is bele kellene folyniuk, ezt ki kellene harcolni (és nem csak bizonyos megaprojektek esetében). Hogy hol meddig, az hely-specifikus.

5. Amivel fájóan nem foglalkozik a tanulmány:

Az építészeti tervpályázattal, mint az EU-s munkákhoz/pénzekhez jutás több szempontból legjobb, intézményesített csatornájával. Nem lehet elfogadnia azt az általános hozzáállást, hogy a tervpályázat meghosszabbítja/megakasztja a pénzlehívást. Újszerű megoldásokra van szükség, hogy átlépjünk ezen a problémán, és ne mindig a legkisebb összegű ajánlat győzzön: pl. egyszerűsített tervpályázat, koncepcionális ajánlat, illetve a kiemelt projektek számának radikális bővítése (utóbbiról lásd külön, hosszabban a 7. pontban). Törekedni kellene ezek jogszabályi intézményesítésére, és/vagy a helyi hatóságoknál annak elérésére, hogy éljenek az újszerű lehetőségekkel. Ebben a Mérnöki Kamara közvetetten érdekelt.

Az utófinanszírozás problémájával, pedig ez az építészeket is nagyon sújtja. Az EU-s pályázatok utófinanszírozási gyakorlata miatt jelenleg nem tud érvényesülni az a jogelv, hogy az elkészült tervért jár a tervezési díj; ezt a szerződésekben jelenleg nem lehet érvényesíteni. Az is probléma, hogy gyakran csak elnyert forrás-pályázat esetén tud fizetni a tervezésért az önkormányzat (nem tudja előfinanszírozni a tervezést). Pedig engedély terv megléte a legtöbb esetben feltétel; az építészek, mérnökök gyakran kénytelenek ebbe belemenni. Az állam a NAV révén pedig büntet, az építészek-mérnökök egzisztenciálisan csúsznak lefele: a káros folyamat be van programozva: szükséges egy átfogó ÚJRATERVEZÉS. Ebben a Mérnöki Kamara közvetlenül érdekelt, együtt kellene lobbizni.

6. Nem fogadható el – elsőrendű állampolgár-másodrendű állampolgár szemléletet közvetít – a tanulmány 36-38. oldala, amely több mint két oldalon át kiemelten taglalja az “átmeneti” kategóriába sorolható közép-magyarországi régió, ezen belül Budapest jövőbeni forráslehetőségeit. Az ország többi területéről, a tényleges konvergencia régiókról, azok specifikumairól nem szól. Már önmagában ez a hozzáállás sem fogadható el, még akkor sem, ha tényleg ott koncentrálódik az építész társadalom jó része (mint a tanulmány is megállapítja). Az azonban pláne nem fogadható el, hogy ezeken az oldalakon a tanulmány a középmagyarországi régió radikális forráscsökkenéséről kesereg, és kiemelve ezt a problémát, a MÉK fő stratégiájának javasolja az e források arányának növeléséért való lobbizást. Ez ugyanis – mint az előző ciklusban volt – csakis a többi hazai régióra jutó források átcsoportosításával járhat. A 2007-2013 időszakban is így történt (akkor még nem volt átmeneti kategória, a KM régió GDP-je már akkor is 75% felett volt). Arról nem is beszélve, hogy a periferikus helyzetű (!) tényleges konvergencia régióink, megyéink forrása is jelentősen csökken (erről nem beszél a tanulmány!) Ezt a fajta lobbizást tehát a Területi Építész Kamarák nem támogathatják (a Budapesti és Pest megyei kamaráknak ezt meg kell érteniük.)

A MÉK vezetősége ne lobbizzon a nevünkben, az asszisztálásunkkal, az érdekünk (a vidéki megyék létérdeke) ellen. Tény, hogy a 2007-2013 között a nekünk, a konvergencia régióknak járó EU-s pénzek egy részét átcsatornázták a közismerten vízfej Budapest számára. Pedig nem járt volna semmi (csak EU főhivatalnokok segítségével kreáltak egy kiskapus átmenetiséget; ezt most prolongálták átmeneti régió címen), mint ahogy más európai túlfejlett régiónak sem járt.

7. Nemzeti érdek, hogy normálisan alakuljon az EU pénzek tervezése/programozása. Merthogy nem normális, az bizonyos; ez külön tanulmányt igényelne. Elég annyit most erről, Murphy-vel szólva, hogy ami jónak indul, az érdekes módon eltorzul, és mindig is torzítani igyekeznek bizonyos érdekkörök. Többen írtak már a fejlesztési pénzek elosztási anomáliáiról, utána lehet nézni. Témánkat illetően azt emelem ki ebből, hogy a pályázati rendszer túldimenzionált; le kellene szűkíteni radikálisan, mert véleményem szerint ez a bajok forrása. Többek között számunkra, építészek számára azon főbajé is, hogy kevés a tervpályázat, mert erre már nem jut idő, mert az EU-s pályázatírás, annak elbírálása veszi azt el. Nálunk az állami intézményeknek is, a települési önkormányzatoknak is pályázni kell EU-s pénzekért, túlbonyolított módon, új épület megvalósításának, térfelújításnak a támogatására, stb. Holott ez teljesen felesleges, pénz- és időrabló tevékenység. Tudjuk persze, azért kell pályázni pénzekért, mert kevés a fóka, sok az eszkimó. Azonban van más metódus is. A megyei önkormányzatoknál most folyó operatív fejlesztési tervezés/ programozás során – az elfogadott koncepciónak megfelelve – lehetne egy politikailag elfogadásra kerülő, leegyeztetett, konkrét kiemelt projektlistát állítani és kész. Előre eldőlne, kinek mi jut. Illetve jó esetben nem fókát osztogatnának, hanem mondjuk – fókacsapdát, vagy fókatenyésztelepet. (Aki nem érti, nem magyarázom, nézzen utána. Na ezért kellene a mi komplex, jövőlátó gondolkodásunk.) Ez egyáltalán nem rosszabb, mint ha folytatjuk azt, ami eddig volt, ami most van: az eszkimók sorban állnak a fókákért, és menet közben derül ki, hogy elfogyott a fóka,  lehet hazamenni.

Hogy ez nem egyszerű ötlet: a Lajtán túl nem csak elmélet, hanem gyakorlat ez az ú.n. programfinanszírozási modell, aholis nem kell pályázni EU-s pénzekért az állami szférának, az önkormányzatoknak (a civil szférának, vállalkozóknak persze igen). Csak hogy nálunk ez a metódus sérti azokat a hazai érdekköröket, akik az EU-s pályázatkiírásokban, pályázatelbírálásokban, pénzosztásban érdekeltek. Na ezért kellene összefogni, nekünk építészeknek (is), összefogva másokkal, és több fronton lépni, máskülönben soha nem áll helyére a tervpályázat intézménye. Hiszen a Lajtán túl ismert metódussal az állami, önkormányzati szférában nem lenne szükség az idő- energia- és pénzigényes forráspályázatra (értsd: EU-s pályázatra a projekt pénzbeli finanszírozására, támogatás elnyerésére), és annak hosszadalmas előkészítésére. Pályázatírás helyett a tervezésre lehetne fordítani időt, energiát, pénzt. A költségvetésbe  be lehetne ezt tervezni kockázatmentesen. Szinte azonnal lehetne indítani a tervpályázatot, vagy – ha kisebb jelentőségű a projekt – a tervezési programot meghatározni, és a koncepcionális (!, nem árversenyt jelentő!) tervezési ajánlatokat bekérni.

Ismerje fel mindenki, hogy mindez átfogó NEMZETI ÉRDEK.

Nagy Imre építész, CsMÉK

Advertisements

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! a rövid vélemény is vélemény! Kérlek írd le! (csak a durván sértő szövegek kerülnek moderálásra)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s