Elnökségi ülés jegyzőkönyve, 2014. február 21.

A februári ülésen az Elnökség többek között olyan témákat tárgyalt, mint a taggyűlési napirendek, a Területi Elnökök Testülete (TET) szegedi ülésének előkészítése, a TiszapART tévével kötött megállapodás, a Kamara gazdasági tevékenységének lehetőségei, illetve a Délalföld számára nagy jelentőségű Szegedi Lézerközpont és Tudáspark kérdése. Utóbbi ügyben az Elnökség a következő határozatokat hozta:

36/2014 (II.21.) sz. Eln.hat.: A CsMÉK elnöksége az ELI  ALPS projekt kapcsán deklarálja, egyben célul tűzi ki önmaga számára azt, hogy a további építészeti létesítmények tervezői tervpályázat útján kerüljenek kiválasztásra.

37/2014 (II.21.) sz. Eln.hat.: A CsMÉK elnöksége az ELI  ALPS projekthez kötődő Tudományos Park megvalósításának előkészítése érdekében katalizátor szerepet kíván betölteni, együttműködve a  Csongrád Megyei Mérnök Kamarával, és kapcsolatteremtést kezdeményez az összes érdekelt szereplővel. Az Elnökség hivatalosan megkeresi az ELI Nonprofit Kht.-t az együttműködés érdekében és felajánlja aktív közreműködését tájékoztató előadások szervezésében. 

A teljes jegyzőkönyv itt olvasható: Elnökségi ülés Jegyzőkönyv és határozatok 2014.02.21. (megjegyzés: a közzététel dátuma az ülés időpontja)

Reklámok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! a rövid vélemény is vélemény! Kérlek írd le! (csak a durván sértő szövegek kerülnek moderálásra)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s