A MÉK küldöttgyűlése elébe – aktuális jegyzet

A mai napon (március 28.) tartja a Magyar Építész Kamara a “rendes” tavaszi  Küldöttgyűlését. Először szembesül a MÉK új vezetése –  a küldöttek közvetítésével – a Tagsággal. Probléma akad bőven, ráadásul  rosszul indult a ciklus Hajnócziék számára: a Kormány decemberben levette a napirendről a nagy reményekre jogosító “minimáldíj rendelet” tárgyalását, még decemberben. Mintha nem lenne ez elég, a parlament rátett egy lapáttal: törölte azt a törvényi passzust, amely felhatalmazást adott a kormánynak ezirányú rendeletalkotásra. Majd jött az állami tervező intézetek rémképe – amely úgy tűnik, vaklármának bizonyult. Most pedig itt van a Liget-pályázat megosztó hatású bojkottfelhívása – érdekes, ezt nem építészek indították el -, ami borzolja a kedélyeket, és amiben sokan állásfoglalást követelnek a MÉK-vezetéstől. “Aki” már letett az asztalra egy állásfoglalást; igaz, egy aktuális pályázatlan tervezés apropóján. Szóval nincs könnyű dolga a MÉK elnökségének, számíthat “beszólásokra” a Küldöttgyűlésen.

Ahol fontos témák lesznek napirenden, amelyek áttételesen minden kamarai tagtársat keményen érintenek. Ilyen a Költségvetés (hová költheti a tagság pénzének 1/10-ét a MÉK-vízfej); a Munkaterv (min dolgozzon a MÉK tisztviselői kara ebben az évben); a Továbbképzési Szabályzat (újratervezés kell, a tavalyi 266-os szakmagyakorlási kormányrendelet nyomán); a Szakmai Gyakorlat Szakirányúsága Szabályzat  (már az elnevezés is rémes), a Szakmai Címadományozási Szabályzat (területi kamarák kapnak nagyobb jogosítványt: tét ennek mértéke). És – jogszabályváltozás nyomán –  feláll a folyamatos megbízatású Választási Jelölő Bizottság (a jelöltek között a mi Kamaránkból is vannak tagtársak). Akit érdekelnek a részletek, megtalálhatja mindezt a MÉK honlapon: http://www.mek.hu/

Kamaránk elnöke a mai MÉK Küldöttgyűlésen  hivatalos bejelentést tesz. A Területi Elnökök Testületét május hónapban Szegedre hívja, egy kihelyezett ülésre. Ezen részt fog venni a MÉK vezetősége is. A CsMÉK elnöksége tervezi a tagság valamilyen formájú részvételét is, hogy közvetlen találkozás létrejöhessen, azok számára, akik ezt igénylik. Ehhez javaslatok (akár részvételi szándék is) itt  tehetők, hozzászólás formájában.

 

 

Advertisements

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! a rövid vélemény is vélemény! Kérlek írd le! (csak a durván sértő szövegek kerülnek moderálásra)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s