300 m2 alatti lakóépületek bejelentési eljárása: JAVASLAT a káosz kezelésére

A Magyar Építész Kamara elnökségének 2016. január 8-i közleménye megállapítja, a december 15-én elfogadott 2015. évi CCXII. törvény  és az egyszerű bejelentési eljárásról szóló 456/2015 (XII. 29.) Korm. rendelettel hatályba lépett jogszabályokban nem, illetve nem egyértelműen biztosított:

  • az épített környezet védelme, mint közérdek (településkép, utcakép, környezet),
  • az önkormányzatok jogszabályban biztosított joga a településfejlesztésre és településrendezésre
  • a védett környezet megóvása (világörökség, természet- és tájvédelem, országos vagy helyi örökségvédelem),
  • az építészeti-műszaki terv alapján történő kivitelezés, a megvalósítás szakmaisága és szakszerűsége,
  • a tervek építészeti-szakmai kontrollja, az elvárható minőség biztosítása.

A MÉK elnökségi közleményben megfogalmazott javaslat NEM ELÉGSÉGES a problémák kezelésére, egyrészt azért, mert a rapid módon hatályba lépett jogszabályok nem teremtettek egyértelmű joghelyzetet az építtetők, a tervezők és a hatóságok számára.  Másfelől, a kialakult jogi káosz és az ebből következő többféle jogértelmezés visszavonhatatlan károkat, bírósági pereket jelenthet. Emiatt nincs idő további elhúzódó tárgyalásokra, a lehető leggyorsabban lépni kell.

Javaslatunk a következő:

I. ELSŐ LÉPÉSBEN MINÉL ELŐBB SZÜKSÉGES EGY JOGÉRTELMEZŐ ÚTMUTATÓ,  MÁSODIK LÉPÉSBEN PEDIG AZ ALÁBBIAK SZERINTI JOGI KORREKCIÓ – A SZAKMAGYAKORLÓK VÉLEMÉNYÉNEK TÉNYLEGES FIGYELEMBE VÉTELÉVEL –, AMELLYEL A  EGYSZERŰSÍTETT TERVEZÉSI ÉS MEGVALÓSÍTÁSI FOLYAMAT KONZEKVENCIA-RENDSZERE EGYÉRTELMŰVÉ VÁLIK MINDENKI SZÁMÁRA.

II. AZ ÉTV MÓDOSÍTÁS 13.§ (2) PONTJA A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT FIGYELEMBE VÉTELÉT SZŰKÍTI; EZ JOGSÉRTŐ, MERT ELLENTMONDÁSBAN VAN A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYBEN BIZTOSÍTOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI, -RENDEZÉSI HATÁSKÖRÉVEL (Ötv-, Étv.); AZ ELLENTMONDÓ TÖRVÉNYI SZÖVEGEZÉSEK MIATT JOGBIZONYTALANSÁGOT IS JELENT. EZÉRT E JOGSZABÁLYHELY MIELŐBBI HATÁLYTALANÍTÁSA SZÜKSÉGES, A JOGREND HELYREÁLLÍTÁSA ÉRDEKÉBEN.

III. ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY AZ ÉRTELMEZÉSI ZŰRZAVAR NE FOKOZÓDJON AZ ELJÁRÁSOK SORÁN, EGYÉRTELMŰVÉ KELL TENNI – ÉS EZT AZONNAL TERJESZTENI KELL – HOGY  A HATÁLYOS JOG SZERINT AZ ÉPÍTTETŐ KÖTELESSÉGE TOVÁBBRA IS  A KIVITELI TERV KÉSZÍTTETÉSE ÉS AZ ABBAN FOGLALTAK BETARTATÁSA A KIVITELEZÉS SORÁN (191/2009 korm. rend. 7.§). EGYÉRTELMŰSÍTENDŐ, TERJESZTENDŐ AZ IS, HOGY A KIVITELI TERV MINIMUMTARTALMÁT JOGSZABÁLY ELŐÍRJA, A BEJELENTÉSI DOKUMENTÁCIÓTÓL FÜGGETLENÜL (191/2009 korm.rend.  22.§, 312/2012 korm.rend. 8. melléklet  és 191/2009 korm.rend.  1. melléklet).

IV. A TELEPÜLÉSI ARCULAT HARMONIKUS ALAKÍTÁSA ÉS AZ ILLESZKEDÉSI, VÉDETTSÉGI, KARAKTERJEGYI ELŐÍRÁSOK FIGYELEMBE VÉTELE ÉRDEKÉBEN A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉST KÖTELEZŐVÉ/LEHETŐVÉ KELL TENNI A BEJELENTÉSI ELJÁRÁS ESETÉBEN IS. EZ JOGSZABÁLYI KORREKCIÓT IGÉNYEL; JELENLEG ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ KÖTÖTT (Étv. 30/C. §).

V. TOVÁBBI KÁROS HATÁSOK VÁRHATÓK AZ ÚJ LAKÁSÉPÍTÉSEK ARÁNYTALAN PREFERÁLÁSA NYOMÁN. AZ ORSZÁG LAKÁLLOMÁNYÁNAK TÖBB MINT EGY TIZEDE NEM LAKOTT. A 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS ADATAI SZERINT A LAKATLAN LAKÁSOK ARÁNYA ORSZÁGOS ÁTLAGBAN 11 %, BUDAPESTEN 13 %! EZZEL AZ ADOTTSÁGGAL IS SZÁMOLNI KELLENE!  ELSŐSORBAN A TELEPÜLÉSEK TÖRTÉNETI RÉSZEIT ÉRINTŐ FOGHÍJASODÁSOK, ÚJABB PAZARLÓ TERÜLETBEVONÁSOK ÉS KÖZMŰVESÍTÉSEK KÖVETKEZNEK A MEGHIRDETETT DOTÁLÁSI LEHETŐSÉGEKBŐL EREDŐEN, TERMÉSZETESEN A LAKÁSPIAC ISMÉTELT MEGROPPANÁSÁRA IS SZÁMÍTANI KELL.

Szeged, 2016. január 12.

CsMÉK munkacsoport

FRISSÍTÉS: A DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA ÖSSZEÁLLÍTOTT EGY ÉRTÉKES ANYAGOT, MELYET MINDENKI FIGYELMÉBE AJÁNLUNK, ÉS AMELY TARTALMAZ:
egy nagyon hasznos és megfontolandó ajánláscsokrot tervezőknek
egy szintén hasznos kérdések és válaszok formájú hasznos anyagot
egy ugyancsak hasznos ajánláscsomagot:

300m2-Kérdések-Válaszok-Szekszárd-Pécs

300 m2-Észrevételek-Javaslatok-Molnár Csaba

300 M2-Felhívás-csapdának túl nagy (1)

MELLÉKLET: Jogszabályi hivatkozások

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
(Étv.) 13. § (2) A 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott épület építésével összefüggésben a helyi építési szabályzat rendelkezései közül kizárólag az építési telek
a) megengedett legnagyobb beépítettségét,
b) megengedett legnagyobb építménymagasságát vagy beépítési magasságát,
c) szabályozási vonalát és
d) beépítési módját vagy építési helyét
kell figyelembe venni.

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól
(Ötv.) 13. § (1) A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen:
1. településfejlesztés, településrendezés

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
( Étv.) 18. § (1) Építési tevékenységet végezni az e törvényben foglaltak, valamint az egyéb jogszabályok megtartásán túl, csak a helyi építési szabályzat előírásainak megfelelően szabad.

191/2009 (IX.15) korm. rendelet
“7. § (2) Az építési beruházás előkészítése, lebonyolítása és szervezése során (…) az építtető feladata:(…)
c) az 1. mellékletben meghatározott tartalmú kivitelezési dokumentáció meglétéről való gondoskodás, az abban foglaltak betartatása.”

191/2009 (IX.15) korm. rendelet
22.§ (3)  A kivitelezési dokumentáció tartalma (…) az építési engedélyezési dokumentációból, költségvetési kiírásból és – jogszabályban meghatározott esetekben – jogszabály szerinti biztonsági és egészségvédelmi tervből áll
a) a legfeljebb
aa) 300 m2 szintterületű,
ab) három építményszinttel rendelkező(…)
építményt, érintő építőipari kivitelezési tevékenység (…) esetén.

312/2012. (XI. 8.) korm. rendelet 8. melléklete: Az (engedélyezéshez előírt) építészeti-műszaki dokumentáció tartalma

191/2009 (IX.15) korm. rendelet 1. melléklete: A kivitelezési dokumentáció tartalma

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
(Étv.) 30/C § (1) A települési önkormányzat polgármestere (…) az illeszkedési követelmények teljesítésével kapcsolatban (…) véleményt adhat a jogszabályban meghatározott építésügyi hatósági engedélykérelemhez.

 

 

 

 

Advertisements

2 gondolat “300 m2 alatti lakóépületek bejelentési eljárása: JAVASLAT a káosz kezelésére” bejegyzéshez

    1. Nekünk, a tagságot is képviselő építészeknek kiemelt felelősségünk, hogy a MÉK
      , és a Kormányzat felé is képviseljük azt, hogy ez a rendelet alapjában véve rossz, de ezen kívül még csak nem is illeszkedik egyik , az építésre vonatkozó korábbi törvényhez sem. Már a Kormányzati szándék is homályos számomra (valószínűleg az én hibám), de ez az építs kalákába az, és ahová csak akarsz, ez egy sarlatán megoldás.

      Kedvelés

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! a rövid vélemény is vélemény! Kérlek írd le! (csak a durván sértő szövegek kerülnek moderálásra)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s