Településképi tv. újra: a reklám korlátozása fontos, az épített környezet alakulása kevésbé

Az országgyűlés módosította  a településkép védelméről szóló törvényt.  Ez a módosítás azonban kizárólag a reklámok és a reklámhordozók elhelyezésének a korlátozásáról szól, a településkép fokozottabb védelme érdekében. A törvénymódosítás gyakorlatilag a törvény kiegészítése egy új fejezettel, amely többek között rögzíti:  a reklám értelmezését és más kapcsolódó fogalmak értelmezését,  a reklám elhelyezésének tilalmát örökségvédelmi területekre, valamint a természet- és tájképvédelmi területekre , a bírságolás lehetőségét és annak mértékét, továbbá a kormány és a települési önkormányzatok felhatalmazását további szabályozásra.

Szakmai szempontból nem lett jobb a törvény, pedig épp a CsMÉK-Elnökség tett javaslatot a törvénymódosításra  közvetlenül a törvényelőkészítő minisztériumnak – a végrehajtási rendelet egyeztetésekor –  annak érdekében, hogy  legyen “visszahozva” a településkép védelme érdekében a szakmai kontroll lehetősége a 300 m2 alatti lakóépületek bejelentési eljárása esetében. ÉS LEGYEN VÉGRE FŐÉPÍTÉSZI HÁLÓZAT  (különben nem működik). Nem fogadták meg, vissza se jeleztek . Pedig  a minisztérium kért fel véleményezésre. A CsMÉK-javaslatot lásd itt: https://csmek.wordpress.com/csmek-velemeny-a-telepuleskepi-torvenyrol-es-vegrehajtasi-rendeleterol/

A törvénymódosítást lásd itt : http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16209.pdf

Advertisements

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! a rövid vélemény is vélemény! Kérlek írd le! (csak a durván sértő szövegek kerülnek moderálásra)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s